Type in any movie or show to find where you can watch it, or type a person's name.

Piroska Molnr

Piroska Molnár

Actress

Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia

Born: October 1, 1945 (Age 79) in Ózd, Hungary

Streaming Sources for all Piroska Molnár Movies & TV Shows

Piroska Molnár  Movies & TV Credits

Title Rating Job Role(s) Year
Movie
3.2
ActressOlympe szelleme2010
Movie
7.6
ActressAranka1997
Movie
7.7
ActressMárta Tanaka2015
Movie
4.3
ActressKerekes Anna2000
Movie
6.7
Actress1990
Movie
5.9
ActressKlári, Ifj. Szamba Ottó anyja1996
Movie
6.9
ActressHadnagyné2006
Movie
5.3
ActressColentina Dunka2007
Movie
6.8
ActressGrandmother2013
Movie
7.4
ActressCukrász felesége1993
Movie
5.2
ActressTalicskáné2004
Movie
6.5
ActressFrau Hitz2012
Movie
1.2
Actress2010
Movie
5.4
Actress2006
Movie
7.9
ActressBalláné (Hungarian voice)1981
Movie
6.4
Actress2014
Movie
7.2
ActressMáli1997
Movie
7.2
Actress1974
Movie
5
ActressRózsi néni2006
Movie
ActressCsingerné1973
Movie
7.5
ActressAnna1976
Movie
6.9
ActressAnya1983
Movie
6.9
ActressAranka néni1995
Movie
4.4
ActressWoman with dog1999
Movie
5.1
Actress2008
Movie
2.5
ActressMum2006
Movie
7.8
ActressThe Spirit of Earth2011
Movie
6.5
Actress1971
Movie
2.9
ActressNora2023
Movie
7.5
Actress1978
Movie
7.2
ActressTerka2005
Movie
Actress2022
Movie
5.2
ActressKlári2003
Movie
Actress2024
Movie
5.9
Actress1997
Movie
ActressMária1968
Movie
7.5
ActressNarrator (Hungarian)2024
TV Show
8
ActressElvira
152 Episodes
2012-2017
TV Show
4.3
ActressIgazgatónő
160 Episodes
2016
TV Show
7.5
ActressHungarian Pedestrian
1 Episode
2019-2022
TV Show
3.9
ActressRóza mama
83 Episodes
2021
TV Show
8.7
ActressMesemondó
5 Episodes
1980-2012
Movie
6.4
ActressFarmers Wife2000
Movie
6.7
ActressGyörgyi néni1976
Movie
6.6
ActressMme De Champrinet2013
Movie
6.3
ActressTengelyiné
4 Episodes
1986
Movie
8
ActressAnya1980
Movie
7.4
ActressBicóné1984
Limited Series
7.9
ActressGrandmama
8 Episodes
2010-2010
Title Rating Job Role(s) Year
Back to Top